Az eszes lány

(Norvég népmese)

Élt egyszer egy család: apa, anya meg a lányuk. A lány eladósorba került, de nemigen nyüzsögtek körülötte a legények. Már húszéves is elmúlt, a faluban vénlánynak számított, amikor egy napon beállított hozzájuk egy idegen vidékről való legény azzal, hogy ha megértenék egymást a lánnyal, ő feleségül kérné. Megörvendenek az öregek, irul-pirul a lány, elbeszélgetnek, szívesen kínálják a vendéget tepertős pogácsával, szalonnával. De hát ahhoz ital is kéne, úgy jobban csúszik. Leküldik a lányt a pincébe sörért.

A lány kiveszi a csapot a hordóból, alája tartja a korsót, és közben elgondolkodik: "Ha ez a legény feleségül vesz - mert hát úgy lesz bizonyosan -, és születik egy kisfiunk, és a kisfiúnak a feje fáj, mivel borogatom szegénykét?" Észre se veszi, hogy a sör folyik, bokáig áll benne. Odafönn el nem tudják gondolni, mért nem hozza már a sört a lány. Lemegy utána az anyja.

- Mit csinálsz itt ennyi ideig, te lány? - kérdi. A lány meg elmondja:

- Azon gondolkodom, édesanyám, hogyha ez a legény feleségül vesz - mert hát úgy lesz, bizonyosan -, és születik egy kisfiunk, és a kisfiúnak a feje fáj, mivel borogatom szegénykét.

- Az ám! Mivel borogatod? - tűnődik el az anyja, és ő is csak áll, fél kézzel a korsót tartva, a sör meg folyik, már-már lábikrájukig ér, de észre se veszik, úgy eltűnődnek.

A két férfi odafönn egyre szomjasabb, sör meg csak nincs.

- Ejnye - mondja a házigazda -, lemegyek, megnézem, mit csinál ez a két esztelen fehérnép ennyi ideig ott a pincében? - És lemegy utánuk.

- Mit csináltok itt ennyi ideig? - kérdi. A felesége meg elmondja:

Azon tűnődöm, apjuk, hogy ha ez a legény feleségül veszi a lányunkat, mert most már úgy lesz bizonyosan, és egy kisfiuk születik, és a kisfiúnak a feje fáj, mivel borogatja szegénykét?

- Az ám! Mivel borogatja? - ingatja fejét szomorúan az ember, és ő is eltűnődik, a sör meg csak folyik, folyik, térdig állnak benne.

A vendég végtére is elunja a várakozást, lemegy utánuk, és kérdi, mit csinálnak ott ilyen sokáig. Az ember elmondja neki:

- Azon tűnődünk, tanakodunk, édes fiam, hogy ha te feleségül veszed a lányunkat, mert hát már úgy lesz bizonyosan, és kisfiatok születik, és a kisfiúnak a feje fáj, mivel borogatja szegénykét?

No, a legény eleget hallott, szépen visszafordult a lépcsőn, bement a tisztaszobába, de éppen csak a kalapjáért, aztán odábbállt. Tájékára se nézett többet a háznak.


A RÓKA MINT PÁSZTOR

(Norvég népmese)

Egy asszony pásztort akart fogadni, és se a falujában, se a közeli tanyákon nem talált alkalmas embert. Elindult hát az erdőn keresztül, hogy talán a hegyeken túl, a szomszéd járásban akad olyan, akire jószágát rábízhatja. Ahogy megy, mendegél, szembejön vele a medve, és tudakolja:
- Hová, merre, jóasszony?

- Pásztort akarok fogadni - feleli az asszony.

- Nem fogadnál meg engem pásztornak? - kérdi a medve.

- Miért ne, ha jól tudsz hívogatni, csalogatni, hogy az állatok, ha elkószáltak, messziről is meghallják, megismerjék a hangodat, és visszatérjenek hozzád.

- Tudok én úgy, hogy jobban nem kell. Brumm-bruuummm!

- Nem, nem, már megbocsáss, de talán mégis inkább más pásztort keresek - mentegetőzött az asszony, és továbbment. Odább a farkassal találkozott, annak is elmondta, mi dologban jár, az is ajánlkozott, hogy elszegődik hozzá pásztornak, és megmutatja, milyen szépen tud ő hívogatni, csalogatni. Elordította magát:
- Huuuuú! Huhhhuhhhú!

Az asszony majdhogy hanyatt nem vágódott ijedtében, nem is fogadta meg pásztornak a csúf hangú ordast. Továbbment. Utoljára róka koma akadt az útjába, és mikor hallotta, hogy pásztort keres, azt mondta neki, hogy hét országot bejárhat, nálánál különb pásztort akkor se talál, fogadja meg őt. - Miért ne? - felelte az asszony, annál is inkább, mert nagyon elfáradt már a sok járkálásban. - De hadd hallom, hogy tudsz hívogatni, csalogatni!

-Így ni! - monda a róka, és elővette a legszebb, legvékonyabb hangját: - Dill-dall-holla-rió!

Megegyeztek. A róka kihajtotta a rétre a három kecskét, három birkát meg a három tehenet, és reggelire megette a kecskéket, ebédre a birkákat, vacsorára a teheneket. Este beállított az asszony udvarára egymaga. Az persze mindjárt azt kérdezte, hol vannak az állatok, de a koma felkészült a kérdésre, és így felelt:

- Jó helyen, ahol semmi baj nem érheti őket, ne aggódj miattuk!

Az asszony éppen vajat köpült, letette a köpülőt, és kisietett a kapu elé, hívogatni kezdte az állatait, nézelődött, futkosott erre-arra, hogy talán csak elmaradtak, idegen nekik a pásztor, de bizony hírük-nyomuk se volt sehol. Mire visszament a konyhába, a róka a tejfelt is befalta. No, ami sok, az sok - ha mégoly jámbor természetű volt is az asszony, erre megharagudott, seprűt fogott a hamis pásztorra. Aztán ujjával kikaparta, ami kevés tejfel a köpülőben maradt, és a róka után hajította, úgyhogy egy kis csomó a farka végére tapadt. Azóta fehér a róka farka hegye.